Lengyelországban kirándultunk
- december 14-én iskolánk 70 tanulója indult útnak Lengyelország felé, hogy egy megrázó időutazáson vehessenek részt és megtekinthessék a tragikus történelmi emlékhelyet, az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábort.
A tábor körülbelül 150 épületből állt. Az állandó kiállítások mellett, melyek nagy része a deportált zsidók személyes tárgyaiból állt, megtekinthettük még az eredeti barakkokat, utakat, kerítéseket, és vasúti rámpákat, amelyek megmaradtak. A „látogatás” során egy magyar nyelvű idegenvezető segítségével ismerkedhettünk meg a holokauszt több millió áldozatának történetével. A németek Magyarországról deportálták a legtöbb zsidót, pontosabban 430.000-et, melyet nők, férfiak és gyerekek alkottak. Intézményünk koszorúval tisztelgett az elhunyt magyarok felett.
A következő állomásunk Krakkó volt, ahol szintén idegenvezető várt bennünket, aki bemutatta a város legpatinásabb épületeit. Többek között megcsodálhattuk a város óriási főterét, a Rynek Glówny-t, a piros, kéttornyú Mária-templomot, a Kazimierz-t, vagyis a zsidónegyedet, illetve a Jagelló Egyetemet, mely Lengyelország legrégebbi és a világ egyik legrégebbi egyeteme. Az idegenvezető elmondása alapján Krakkó utcái őrzik a királyok és királynők lábnyomait, falai még emlékeznek a II. világháború szörnyűségeire és a kommunizmus szelleme is ütött rajta sebeket. A város főterén az adventi forgatag fényei lenyűgözőek voltak. A 2 órás szabadprogram után elfoglaltuk a szálláshelyünket, ahol meleg vacsorával és kényelmes szobákkal vártak bennünket.
Másnap a csodaszép Zakopane-ba utaztunk el. Mindenhol hó és fenyőfa, illetve hatalmas hegyek sokasága tárult a szemünk elé. Itt is fogadott bennünket idegenvezető, akivel felmentük a Gubalówka-hegyre a siklóvasúttal. A hegyen, mely 1123 méter magas volt, kiépített ösvényen lehetett sétálni, kilátóteraszon ücsörögni. Találkoztunk lovaskocsikkal és lovasszánokkal. Az adventi piacok hosszú sorában pedig a legkülönfélébb emléktárgyakat szerezhettük be. Ezen a napon indultunk haza, pontosabban délután 15:00 órakor magunk mögött hagyva Zakopanét, elindultunk Magyarország felé, és az esti órákban érkeztünk haza.
A kirándulást Gribovszky-Timku Rita tanárnő és Tompáné Hajtó Melinda intézményvezető-helyettes szervezték, akiknek köszönettel tartozunk, hiszen óriási élményt szereztek nekünk.