Digitális Témahét idén is az LMA-ban!!

Gimnáziumunk is bekapcsolódott a Digitális Témahét programsorozatba a tavalyi évhez hasonlóan. A március 27-i héten mindennap betekinthettek a diákok a digitalizáció előnyeibe, a tanórákon is, ahol a pedagógusok kiemelt figyelmet szenteltek az IKT-eszközök bevonásának. Érdekes, izgalmas és hasznos előadásokat hallhattak tanulóink a számítógépes rendszerek telepítéséről Dancs Sándor tanár úr előadásában, valamint Lévai Ferenc tanár úr szervezésének köszönhetően a Digitális Tudásközpontba is ellátogathattak. Itt a 3D-s nyomtatással, a programozással, a robotikával, az ipari gépek programozásával, illetve egy robotkutyával is megismerkedhettek. Ez utóbbi kiemelt népszerűségnek örvendett diákjaink körében. Az iskolában interaktív kiállítást is megtekinthettek régebbi eszközökből (mint rádió, kazettás magnó, régi tévé, videójátékok, lemezjátszó), illetve ki is próbálhatták ezeket.

A pénteki napon egy kis fizika is színesítette a programot, mintegy lezárásaként a mozgalmas hétnek: Gálik Tamás tanár úr látványos kísérletekkel bilincselte le az iskola tanulóinak és pedagógusainak a figyelmét.

 

20230328_102542

kép 12 / 48