Szalagavató 2023

2023. október 27-én, pénteken, iskolánk diákjainak életében is eljött a várva várt esemény,

a szalagavató.

Az ünnepség a 12.A osztály nyitótáncával kezdődött, melyet a 10.B osztályos tanulónk,
Takárszki Flóra zongorajátéka követett. A zenés és táncos produkciók után a végzős osztály
videóját tekinthettük meg, melyben az elmúlt évek legszebb pillanatait gyűjtötték össze. A
szalagok feltűzése előtt az Esélytér Intézményfenntartó képviseletében Liptákné Lekli Ágnes
ünnepi beszédével tisztelt meg bennünket, illetve intézményünk vezetője, Rubóczkiné Bodnár
Anikó osztotta meg velünk a naphoz fűződő érzéseit. Ezt követően a 11. osztály egy rövid
műsorral készült a felsőbb éves diáktársaihoz, melyben a hozzájuk fűződő érzéseket és átélt
élményeket osztották meg.
A 12. osztály is készült beszéddel, melynek a végén a szüleiknek jelképes ajándékot, 3D-s
szíveket adtak át, hálájuk jeléül. A megható pillanatok után pedig elérkezett a várva várt
esemény, a szalagtűzés. A 12.A osztály osztályfőnöke, Lévai Ferenc tanár úr feltűzte tanítványai
szíve fölé azt a jelképet, amire az életük egy korszakának lezárásaként tekinthetnek.
Természetesen ezzel az eseménnyel párhuzamosan a diákok gyermekkori fotóit láthattuk a
kivetítőn. A végzős osztály diákjai is feltűzték a szalagokat az Esélytér Intézményfenntartó
képviselőjének, az intézményvezető asszonynak, az igazgatóhelyettes asszonyoknak, és a
tanulmányaikat elősegítő tanároknak.
A meghitt pillanatok után az egyik pedagógusunk, Dienes Róbert gitárjátékával lepte meg a
végzős osztályt. Ünnepségünk fényét pedig a Magyar Pünkösdi Egyház Imádság Háza Missziós
Gyülekezetének lelkipásztora, Zink Norbert és csapata emelte elgondolkodtató szavaival és
örömet hozó zenéjével.
A 12. A osztály egyik tanulója, Réz György énekhangjával kápráztatta el a közönséget, mely
után a felsőbb osztály közös táncát mutatta be, melybe az osztályfőnöküket is bevonták. A
táncos vetélkedőt egy vicces osztályvideó és egy közös ének követte.
A szalagavatót az iskolánk táncoslábú pedagógusainak a produkciója zárta, mely szintén
meglepetésként készült a búcsúzó osztály számára, mellyel e nevezetes nap végéhez is
érkeztünk.
A színvonalas szalagavató műsorunkat két kiváló pedagógusunknak köszönhetjük, Molnár-
Dienes Emőkének és Gribovszky Timku Ritának, akik szívvel-lélekkel készültek e jeles
eseményre.
Üzenetünk minden kedves végzős diákunknak:

„Nemes szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek. Csupán tiszta szív és sok, sok szeretet.”
(Pázmány Péter)

 

g-377

kép 53 / 86